A kiégésről

A burnout, vagyis a kiégés szindróma korunk civilizációs betegsége, amely bizonyos szakmákban, beosztásokban hatványozottan jelentkezhet. Ma már azt is biztosan tudjuk, hogy kiégni nem csak a munkában lehet, így mindenkit érinthet, és érint is: életünk során legalább egyszer mindannyian belecsúszunk a kiégés folyamatába. A kiégés alattomos folyamat – az első jelek tökéletesen ellentétesek azzal, amit a kiégés szó hallatán gondolunk. A probléma az, hogy a már nagyon súlyos tünetekre is általában a környezetünk – család, barátok, munkatársak – hívják fel a figyelmünket.

A legfontosabb a megelőzés, és a korai jelek felismerése lenne magunkon, munkatársainkon, így a workshop fő fókusza itt van.

A kiégés minden fázisában visszafordítható, kezelhető, és kezelni is kell, hiszen a „kiégésről-kiégésre felfűzött élet nem emberi”.


Kinek lehet hasznos a workshop?

Valójában mindenkinek, de vannak, akik pozícióból, szakmából, vagy személyiségből adódóan jobban ki vannak téve a kiégésnek.

Érdemes kiemelt figyelmet fordítani azokra, akik túl sokat vállalnak, túlhajtják magukat, maximalisták és ambiciózusak. Állandó nyomásban élnek, legyen az a felettesük, tulajdonostárs, ügyfelek, vagy az idő általi. Azokra, akik nem csak mások, hanem sok más ember elvárásainak akarnak megfelelni, akik folyamatosan elégedetlenek azzal, ahol éppen tartanak az életútjukon. Azokra, akik állandó konfliktushelyzetet élnek meg a munkahelyen vagy a magánéletben. Azokra, akik túl keveset vállalnak, kevés értelmet találnak a munkában. Akik sem anyagilag, sem más módon nem érzik megbecsültnek magukat, teljesítményüket.

A workshopról

A workshopon kis csoportban dolgozunk (maximum 6 fő). A workshop időtartama 4 óra.

Főbb témák:

Miben és hogyan égünk ki? Hogyan lehet megelőzni, mik a korai jelek? Milyen fázisai vannak a kiégés folyamatának? Hogyan lehet kilábalni belőle? Mit jelent a szubjektív jóllét?